Piros pünkösd napján a közszolgálati csatornák gazdag műsorkínálattal jelentkeznek. A színes palettára egyházi közvetítések, a jeles ünnephez méltó filmek és műsorok kerülnek.

 

A közmédia – a hagyományai szerint – a pünkösdi műsorok sorát szombaton a Duna Televízió csíksomlyói közvetítésével nyitja meg. Az esemény a Hármashalom oltárnál a magyarság legnagyobb szakrális eseménye, több százezer zarándok érkezik minden évben a helyszínre, hogy lerója tiszteletét Szűz Mária előtt. Idén a búcsú szónoka dr. Veres András győri megyéspüspök, az Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke (11.30). Délben, a Kossuth Rádióban a csíksomlyói Sarlós Boldogasszony ferences kegytemplom harangja szól.

 

Fotó: Transindex.ro

 

Ünnep nem múlhat el történelmi film nélkül. A kőszívű ember fiai a szabadságharc filmeposza: a Baradlay család drámáját örökíti meg. Emberi sorsokról, harcokról, szerelemről szól Jókai Mór regényének feldolgozása. Az 1964-ben készült látványos produkciót Várkonyi Zoltán rendezte (Duna 15.00). A második részt a Duna vasárnap 15.30 órakor sugározza. Az ifjabb nemzedék a Mandaléna kisasszony című Grimm meséből ismerkedhet meg a címszereplő és Konrád őszinte szerelmével. Az udvari ármány elszakítja ugyan egymástól a fiatalokat, de a mozi az utolsó pillanatban is tartogat kellemes meglepetéseket (M2 16.05).

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: Mandarchiv.hu

Vasárnap a római katolikus szentmisét a Kossuth Rádió a zagyvapálfalvai Jézus Szíve-templomból közvetíti. A hallgatók egy helyi ünnep részesei is lehetnek, mivel a plébánia, mint intézmény 1932-ben, vagyis 85 évvel ezelőtt jött létre. A szentbeszédet Kiss Dávid salgótarjáni káplán mondja (10.04).

 

Gömöri pünkösdölő című műsorban  Mács Ildikó az ünnep népszokásait gyűjtötte csokorba. Jóllehet a felvidéki hagyományokban sok a közös vonás, számos eltérés is található. Míg például Várhosszúréten pünkösdkor állítják fel a lányos porták előtt a májusfát, Bátkában ezen a napon döntik le (Kossuth Rádió 13.06).

 

Hajdók Judit orgonahangversenye igazi zenei csemegéket is tartogat. Couperin Kolostori miséje mellett egy elfeledett, Kodály kortárs magyar zeneszerző, Antalffy-Zsiross Dezső felhők című kompozíciója is elhangzik (Bartók Rádió 20.53).

 

 

A Gömöri pünkösdölő Pünkösdi színes szőttes címmel a Kossuth rádió Rádiószínháza igényes irodalmi és zenei összeállítással kedveskedik irodalom- és zenekedvelő hallgatóságának. A rádió esti összeállításában megszólaló klasszikus magyar költők: Reviczky Gyula, Dsida Jenő, Szabó Lőrinc, Nagy László és Kosztolányi Dezső pünkösdi ihletésű versein túl, helyet kapnak a ritkábban hallható szerzőink, úgymint Takáts Sándor, Vay Sarolta és Szendrey Zsigmond művei is. Az egy órában Kodály Zoltán muzsikája mellett, méltó helyre találnak az egyházi énekek, és az ősi népdalok is (21.04).

 

Fotó: TV24.hu

 

Az ünnep méltó befejezése a Világörökség Portugáliában című összeállítás. Az Alcobaca-i kolostor Portugália egyik legnagyobb templomegyüttese a gótikus stílusú középkori építészet gyöngyszeme, s 1985. óta az UNESCO világörökségi listáján szerepel. Az ódon falak tüzetes vizsgálata valóságos időutazás, ugyanis az egymást követő évszázadok stílusai mind rajta hagyták a nyomukat (Duna1.20).

 

MTVA

Nyitókép: szekelyhon.ro

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!