Robert Fico (Smer-SD) kormányfő mindig is tiszteletben tartotta nyilvános gyűléseket, melyek összhangban vannak a törvénnyel és a véleménynyilvánítás szabadságával – derült a kormányhivatal álláspontjából, melyet a mai korrupcióellenes tüntetéssel kapcsolatban adtak ki.

 

A hivatal szerint a miniszterelnök üdvözli, hogy a fiatalok érdeklődnek a közösséget érintő témák iránt. „Az a fontos, hogy egy ilyen típusú rendezvénynek tisztességes lefolyása legyen és ne éljenek vissza vele politikai küzdelmek érdekében.”

 

Dávid Straka, a tüntetés egyik főszervezője szerint „meg szeretnék tisztítani az állam ellenőrző szerveit”.  Azt szeretnék, hogy azok az állami intézmények, mint az ügyészség, a rendőrség vagy a bíróságok -amelyek a korrupció ellenes harccal foglalkoznak – a törvénnyel összhangban dolgozzanak. „Azt akarjuk, hogy a politikusok ne azért politizáljanak ,hogy jól megszedjék magukat vagy lopjanak, hanem hogy tegyenek is valamit az országért.” Ez a mi motivációnk, hogy az ország végre fejlődhessen.” – tette hozzá Straka.

 

 hirdetes_810x300  

A diákok ma aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy a parlamenti ülésen foglalkozzanak Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter és Dušan Kováčik speciális ügyész visszahívásával, valamint a képviselt emberek nevében az ülésteremben is elmondhassák a petíció elindításának indokait. Összesen 100 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni.

 

Teraz.sk
kép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!