Oroszország és Szlovákia kész a további együttműködésre a gépipar és az atomenergia területén – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor kedden Kalinyingrádban találkozott szlovák hivatali partnerével, Miroslav Lajčákkal.

 

Lavrov elmondta, hogy hasonlóan jók a kilátások Szlovákiának az orosz energiahordozókkal történő ellátása, valamint a tranzit területén. Gratulált partnerének az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszaka elnökévé való megválasztása alkalmából. Az orosz diplomácia vezetője hangsúlyozta, hogy Moszkva tudatában van a világszervezet reformja és a változó feltételekhez való alkalmazkodása szükségességének.

 

Az orosz külügyminiszter a Kalinyingrádi megye megbízott kormányzójával, Anton Alihanovval folytatott megbeszélésén ruszofóbiával vádolta meg Litvániát és Lengyelországot. Az elsőt a litván-orosz határon felépítendő kerítés, utóbbit a kishatár-forgalom leállítása miatt.

 

 hirdetes_400x285  

Oroszellenes „geopolitikai projekt”

 

Kijelentette, hogy az orosz külügyminisztérium a határ menti kapcsolatok fenntartása érdekében olyan ingyenes elektronikus vízumok bevezetését javasolja a kormánynak, amelyek birtokában a közös projektek megvalósításán dolgozó üzletemberek 30 napig tartózkodhatnak majd Oroszország területén.

 

Lavrov újságírók előtt kijelentette, hogy az Egyesült Államok és az EU vezető hatalmai a Balkán újabb birtokba vételének „megszállottjai”. Montenegrónak a NATO-ba történt felvételét egy oroszellenes „geopolitikai projekt” részének nevezte. Rámutatott, hogy a térségből Szerbia és Macedónia nem csatlakozott az Ukrajna miatt beindított oroszellenes kampányhoz.   Az orosz külügyminiszter szerint a montenegrói vezetés a NATO-ba történés belépés fejében ígéretet kapott arra, hogy nem fogják neki felhánytorgatni azt, hogy korábban összeütközésbe került a törvénnyel.

 

Mint mondta, Oroszország nem ellenzi, hogy a balkáni államok az európai gazdasági integráció részévé váljanak, de egyben azt reméli, hogy az egységes gazdasági térség valamikor az egész eurázsiai kontinensre kiterjed majd.

 

MTI
kép: aktualne.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!