A Volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntetőtörvényszéke (ICTY)ma megerősítette azt a határozatát, miszerint Hollandia „részben felelős volt” a sebrenicai mészárlás során meghalt 300 muszlim fiú és férfi haláláért.

 

Ez azt jelenti, hogy az 1995-ös tömegmészárláskor a hollandiai ENSZ-békefenntartóknak tudniuk kellett arról, hogy a muszlim férfiakat és fiúkat megölhetik, ha elhagyják az ENSZ által felügyelt biztonsági zónát.

 

A Törvényszék már 2014-ben kimondta Hollandia felelősségét az ügyben, ám akkor Amszterdam fellebbezett arra hivatkozva, hogy senki sem tudhatta, hogy népirtásra kerül sor. A Törvényszék szerint azonban az ENSZ békefenntartóinak ezzel az eshetőséggel is számolnia kellett volna – és ha az a 300 muszlim férfi nem hagyja el a biztonsági körzetet, életben maradtak volna.

 

 hirdetes_810x300  

A Reuters hírügynökség szerint a döntés rendkívüli jelentőségű, most először történt meg ugyanis, hogy egy olyan országot vontak felelősségre, amely az ENSZ egyik békefenntartó missziójában vett részt. Ugyanakkor az ENSZ mentességet élvez a büntetőfeljentések alól.

 

A Sebrenicai Anyák szervezete (a mészárlás során megölt férfiak lányai és özvegyei alkotják) egyébként ennyivel nem érte volna be, Hollandiát felelőssé akarták tenni mind a 8000 muszlim meggyilkolásáért. Nagyjából ennyien vesztek oda a népirtás során. A Törvényszék az ő kérvényüket azonban elutasította.

 

Teraz.sk

Nyitókép: nbcnews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!