A pozsonyi városi tömegközlekedés nemsokára új információs táblákkal gazdagodik. Az utasok 36 új, elektronikus információs tábláról tájékozódhatnak majd az induló járatokról összesen 34 megállóban, leginkább a városközpontban és a Patrónka megállóhelyen.

 

 

Ivo Nesrovnal főpolgármester és Milan Urban, a Pozsonyi Közlekedési Vállalat igazgatójának tájékoztatása szerint már nyáron üzembe helyezik az információs táblákat. „Nagy előny, hogy a diszpécserek egyenesen az információs táblára küldhetik a rendkívüli események híreit. A táblák nem a járatok tervezett, hanem valódi indulási idejét mutatják majd az utasoknak” – mondta Urban.

 

Idáig Pozsonyban összesen 31 ehhez hasonló táblát helyeztek ki, azonban a villamosvonalak felújításának köszönhetően az érintett megállókban is újakat szerelnek fel. Van azonban még hova fejlődni, a főváros területén ugyanis 1430 megállót tartanak nyilván, ezekből 1030-ért a tömegközlekedési vállalat felel. Állításuk szerint ügyelnek a tisztaságra, a legforgalmasabb megállókat naponta tisztítják, még a hétvégéken is.

 hirdetes_400x285  

 

 

 

A főpolgármester szerint a rend fenntartása érdekében nagyobb és újabb hulladékgyűjtőket helyeznek el a megállókban, a megállók rendbetételét pedig jövőre is folytatják.

 

Webnoviny.sk
kép: Facebook

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!