Pozitív eredménnyel zárta a tavalyi évet Szlovákia mezőgazdasága, az adózás előtti eredmény elérte az 50,4 millió eurót – derül ki a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium adataiból. 2015-ben a szektor 36,8 millió eurós gazdálkodási eredménnyel zárt.

 

A tárca jelentésében kiemeli, hogy ez volt sorrendben a harmadik nyereséges év. 2015-höz képest a tavalyi gazdálkodás eredménye 37 százalékkal emelkedett, a mezőgazdaság gazdasági teljesítőképessége erősödött, azonban az előző évekhez hasonlóan befolyásolta a mezőgazdasági termékek árának alakulása.

A jelentés szerint a mezőgazdasági szektor hozama tavaly elérte a 2,232 milliárd eurót, miközben 2015-ben 2,231 milliárdot tett ki. A szlovákiai mezőgazdaság 2016-os költségei körülbelül 2,181 milliárd eurót tettek ki, tavalyelőtt pedig 2,194 milliárdot.

 

A 2016-os év az ezt megelőző ötéves időszakkal összehasonlítva gazdálkodás tekintetében pozitívabb eredménnyel zárult. A nyereség ellenére annak szintje nem elegendő és nem teremti meg a szélesebb újratermelés feltételeit, amely segítene az ágazat fejlesztésében. Továbbra is megmaradtak a támogatások arányának különbségei a szlovák mezőgazdaság és az EU-15 országok ágazatai között.

 hirdetes_810x300  

 

Teraz.sk
kép: rno.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!