Ferenc pápa idén sem vett ki nyári szabadságot, és elődeivel ellentétben az augusztusi forróságban sem hagyta el Vatikánvárost. Az olasz sajtó szerint ezzel az egyházfő – aki megválasztása óta egyszer sem ment szabadságra – valójában eltörölte a „pápai vakáció” intézményét.

A Vatican Insider olasz hírportál szerint Ferenc pápa “allergiás” a nyári szabadságra. “Feltételezhetően nem is tudja, mi az, hiszen Buenos Airesben érsekként sem élt soha ezzel. Így a pápák vakációjának története egyelőre lezárult” – írta a vatikáni tudósítók honlapja.

 

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki 2013-as megválasztása óta nem megy el szabadságra, vagyis nem hagyja el Vatikánvárost még a nyári hónapokban sem, amikor a vatikáni hivatalok egyházi és laikus tagjai is szabadságot vesznek ki, kevesebb a hivatalos esemény és a hívők nagy része is vakációzik. Elődeivel ellentétben Ferenc pápa nyáron sem törölte el a Szent Péter téri audiencák megtartását.

 

A pápai vakáció fogalmát, vagyis azt, hogy az egyházfő is rövid időre kikapcsolódhat a fiatalon pápává választott II. János Pál vezette be, aki legszívesebben a hegyekbe járt síelni vagy kirándulni. A lengyel pápa Castel Gandolfóba már helikopterrel járt, és itt medencét is csináltatott, amely az amerikai lengyelek adománya volt. Utódja XVI. Benedek szintén mindig Castel Gandolfóban töltötte az augusztust.

 hirdetes_400x285  

 

Ferenc pápa ezzel szemben megnyitotta a turisták előtt a Castel Gandolfo palotáját, amely jelenleg múzeumként működik. A város azóta is sajnálja, hogy a pápa távolmaradásával jelentős idegenforgalmi bevételtől esett el.

 

Én is vakációzom, csak megszokott környezetemben: a Vatikánban maradok, igaz nyáron ritmust váltok, többet alszom, azt olvasok, amit szeretek, zenét hallgatok, többet imádkozom (…) nekem ez segít pihenni és kikapcsolódni” – nyilatkozta korábban Ferenc pápa.

 

Forrás: hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!