Robert Fico kormányfő szóvivője, Beáta Szabóová ma késő délután tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a koalíciós pártok képviselői holnap este 19:00-kor ülnek össze a Bôrik hotelben.

 

A Koalíciós Tanács ülését nyilván nagy figyelem kíséri, az uborkaszezon kellős közepén robbant ki a kormányválság, miután az SNS elnöke, Andrej Danko felmondta a hárompárti koalíció szerződését. A háttérben valószínűleg az Oktatásügyi Minisztérium körüli botrány húzódik meg.

 

Andrej Dankonak elvileg kész javaslatokkal kellene megjelennie az ülésen, amely akár a koalíciós erőviszonyokat is megváltoztathatja vagy épp felboríthatja. A legutolsó információk szerint mindhárom pártban egyre több szó esik  az előrehozott választásokról.

 

 hirdetes_810x300  

A legutóbbi ülésre egy hete került sor, ami után sem Danko sem Fico nem állt kamerák elé, ehelyett Bugár Bélának (Most-Híd) egyedül kellett magyarázkodnia az újságíróknak. Végül abba maradtak, hogy pénteken találkoznak, ezt az ülést azonban a Smer lemondta Robert Fico egészségügyi állapotára hivatkozva.

 

Bugár Béla a múlt héten három sajtótájékoztatót is tartott, mindegyiken elmondta, hogy koalíciós partnerei egy dologban értenek egyet: ennek a kormánynak nincs alternatívája. A vegyespárt elnöke egyúttal felszólította partnereit, hogy felelősségteljesen nyilatkozzanak.

 

Az SaS bejelentette, hogy a koalíció felbomlása esetén hajlandó támogatni a kisebbségi kormányt, de csak az előrehozott választásokig. Az OľaNO ellenben ugyanezt kizárta.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: DennikN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!