Az oktatásügyi tárca még 2015-ben mutatta be a Digiškola névre hallgató, összesen 45 millió eurós projekt eredményeit. A kezdeményezés célja az volt, hogy modern technikával, tabletekkel és interaktív táblákkal szereljék fel az iskolákat. A SME napilap szerint viszont a pénz egy részét eltékozolták, túlárazva vásároltak, valamint a tanárok szerint a gyakorlatban semmi nem működik (erre pedig fel is hívták a figyelmet).

 

Peter Plavčan (SNS) oktatásügyi miniszter júliusban a projekttel kapcsolatban 5,8 milliós szerződést írt alá a DWC Slovakia szolgáltató céggel. Ez még a koalíciós válság kirobbanása előtt történt, a szerződés a karbantartásra és az egész rendszer felújítására szól annak érdekében, hogy még további 5 évig működőképes maradjon.

 

Igen ám, de a DWC Slovakia társaság Jozef Brhel oligarchához köthető – akit már régóta a Smer egyik mecénásának tartanak. Az állami nyilvántartásban jelenleg a fia, Michal Brhel van feltüntetve mint végső haszonélvező.

 

 hirdetes_810x300  

Aktuality.sk
kép: markiza.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!