Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze – tudatta az MTI-vel a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amelynek az elnöke volt.

 

Az 1945 utáni rendezőnemzedék legegyénibb hangú, különös látványérzékenységű tagja a magyar és az egyetemes filmművészet meghatározó egyénisége volt. A cannes-i filmfesztiválra hat filmjét – Liliomfi, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, Az utolsó kézirat – meghívták az Arany Pálmáért folyó versenybe. A Szerelem megkapta a zsűri díját, a katolikus sajtó díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari alakítását külön kiemelte a zsűri.

 

Filmjei megjárták a londoni, a New York-i, a San Sebastián-i, a madridi fesztiválokat és számos díjat nyertek. Irodalmi indíttatású filmrendező volt, többnyire rangos irodalmi alkotásokat vitt a vászonra. A Déry Tibor két novellája alapján készült Szerelem a magyar filmművészet kiemelkedő alkotása, amelyben felejthetetlen alakítást nyújtott Darvas Lili, Törőcsik Mari és Darvas Iván.

 

 hirdetes_810x300  

Formanyelvi bravúr volt az Örkény-kisregényből készült Macskajáték, amelyet 1974-ben Oscar-díjra is jelöltek, hangulatos korrajzot adott az Egy erkölcsös éjszaka, Hunyady Sándor elbeszélésének filmváltozata. Az 1982-es, Galgóczy Erzsébet Törvényen kívül és belül című regényéből készült Egymásra nézve a magyar filmtörténetben az elsők között beszélt az 1956 utáni megtorlásokról, és az első magyar film volt, amely leszbikus kapcsolatot ábrázolt.

 

1951-től tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1975-től egyetemi tanárként. 1959-ben Balázs Béla-díjat kapott, 1970-ben érdemes művész lett, 1973-ban Kossuth-díjat vehetett át. 1982-ben lett kiváló művész, 1994-ben a Magyar Filmszemle életműdíját kapta meg. 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki, ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend a Csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést vehette át, és megkapta a filmkritikusok életműdíját. Prima-díjas lett 2008-ban, a nemzet művésze címet 2014-ben nyerte el. Számos nemzetközi filmes díj birtokosa volt, 2016-ban Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját kapta meg.

MTI
kép: librarius.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!