Ukrajna a jövőben is biztosítja az ország területén élő nemzeti kisebbségek anyanyelvének használatát – reagált Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn a Twitter közösségi portálon a kijevi parlament által a múlt héten elfogadott új oktatási törvény miatti külföldi tiltakozásokra, írja az MTI.

 

Ukrajna a jövőben is mindent megtesz az ukrán nyelv fejlődéséért, és szavatolja a nemzetiségi kisebbségek anyanyelvének használatát, mert ez kötelessége – szögezte le a miniszter.

 

Az UNIAN ukrán hírügynökség által idézett bejegyzésben Klimkin ígértet tett arra, hogy az ukrán külügyminisztérium a héten bővebb információkat is közzétesz az oktatási törvényről. „A megvalósítás módján dolgozunk, nem érzelmi értelmezésen” – fűzte hozzá a tárcavezető.

 

 hirdetes_400x285  

Az ukrán parlament múlt kedd esti ülésén fogadta el a módosított oktatási törvényt, amely jelentős új változásokat hoz a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatásában.

 

Magyarország, Románia és Lengyelország is tiltakozott a törvény ellen

 

Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa a jogszabályt értelmezve korábban az MTI-nek kifejtette, hogy az új törvény három év átmeneti idő után megszünteti a kizárólag kisebbségi nyelven folyó oktatást az ukrajnai iskolákban,  csak az óvodai és az általános iskolák első négy osztályában engedélyezi a nemzetiségekhez tartozó gyermekeknek az anyanyelven való tanulást, de  azt is az ukrán mint államnyelv mellett, és csak önkormányzati oktatási intézményekben, az  államiakban viszont nem.

 

A törvénynek a kisebbségekre vonatkozó cikkelyei miatt kifejezte tiltakozását Magyarország, Románia és Lengyelország is.

 

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a törvény súlyosan sérti a kárpátaljai magyar kisebbség jogait. A magyar diplomácia vezetője bekérette a minisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét, hogy személyesen is tájékoztassa: „szégyennek és gyalázatnak” tartja az ukrán oktatási törvény módosítását.

 

A miniszter utasításba adta továbbá, hogy a magyar diplomácia semmilyen nemzetközi szervezetben nem támogathat egyetlen ukrán kezdeményezést sem, és Magyarország nem támogat semmilyen, Ukrajna számára fontos döntést. Ezenfelül Magyarország az ENSZ, az EBESZ és az Európai Unió minden fórumán felveti az ukrán törvénymódosítás ügyét, és meggátolja az Ukrajna számára fontos ügyek magvalósítását.

 

MTI

Nyitókép: ibtimes.co.uk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!