Megtartotta évértékelő beszédét Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

 

Tíz évvel a gazdasági válság kirobbanása után megfordult a szélirány, Európa “vitorláit ismét dagasztja a szél”, ezért ki kell használni a mostani lendületet egy erősebb, egységesebb, demokratikusabb unió létrehozására. Minden egyes tagállamban jól érezhető, hogy Európa új lendületet vett, az EU gazdasági növekedése az utóbbi időben az Egyesült Államok bővülését is meghaladja – mondta felszólalásában Juncker az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. A munkanélküliség szintje kilenc éve nem volt ilyen alacsony, nyolcmillió új munkahely jött létre, és így 235 millióan dolgoznak az Európai Unióban, ami példa nélküli – tette hozzá.

 

„Aki nem kompromisszumkész, az nem képes a demokráciára”

 

 hirdetes_400x285  

Az EU-tagállamok kötelesek végrehajtani az Európai Bíróság ítéleteit. Amennyiben ez nem így történik, az az alapjogok csorbulásával jár – szögezte le az Európai Bizottság elnöke. A tagországok ellátták az uniós bíróságot azzal az illetékességgel, hogy a legfelsőbb fokon döntsön – hangoztatta Juncker. ”Aki nem kompromisszumkész, az nem képes a demokráciára és nem Európa-képes” – mondta. Az Európai Unió nem állam, de legyen jogállam – tette hozzá.

 

Mint ismeretes, az Európai Unió Bírósága múlt szerdán utasította el a magyar és a szlovák keresetet, amelyet a 2015 szeptemberében a belügyminiszterek tanácsában születő, 120 ezer menedékkérő áthelyezéséről szóló határozat ellen nyújtottak be.

 

Elfogadhatatlan az élelmiszerek EU-n belüli eltérő minősége

 

Nem megengedhető, hogy az állampolgárok bizonyos országokban azonos márkanév alatt gyengébb minőségű élelmiszereket kapjanak – jelentette ki Jean-Claude Juncker. ”Nem lehetnek másodrangú fogyasztók, a szlovákok nem érdemelnek kevesebb halat a halrudacskában, a magyarok nem érdemelnek kevesebb húst a húsételekben” – emelte ki Juncker. Az európai jog ezt már most is tiltja, a nemzeti hatóságokat kell a megfelelő jogosítványokkal ellátni az illegális gyakorlatok megszüntetéséhez – mondta.

 

A kettős élelmiszerminőségre – arra, hogy egyes multinacionális vállalatok ugyanolyan márkanév alatt alacsonyabb minőségű termékeket forgalmaznak a közép- és kelet-európai piacokon, mint Nyugat-Európában – az év elején hívták fel a figyelmet a visegrádi országok.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!