Robert Fico a tavalyi évre vonatkozóan 61 ezer eurós jövedelmet vallott be, ami soknak tűnhet, ám vannak páran, akik még ennél is jobban kerestek a 2016-os évben. Főleg, hogy alig lehetett róluk hallani, nevük hallatán aligha tudnánk, kikről is van szó.

 

Milan Mojš (Smer) képviselő a tavalyi évben összesen 76361 eurót vitt haza, ebből 21036 volt a képviselői fizetése, 55355 euró „egyéb bevételből származott.

 

Fotó: HNonline.sk

​Peter Náhlik (Smer) is valamivel jobban el volt eresztve a 2016-os évben, mint Fico (a hivatalos adatok szerint). Köztisztviselői fizetése 24299 euró volt, egyéb bevételei 44 604 eurót tettek ki. Ez összesen 68903 euró.

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: HNonline.sk

 

Jaroslav Ridoško (SNS) több, mit kétszer annyit könyvelhetett el, mint a kormányfő hivatalos bevétele. A SNS képviselője tisztségéből kifolyólag 20064 eurót vihetett haza tavaly, egyéb bevételeiből egészen rendkívüli 130 270 euróra tett szert. Ez így együtt több mint 150 ezer euró.

 

Fotó: HNonline.sk

 

A most-hidas Sárközy Irénnek sincs miért panaszkodnia. Képviselői fizetése 16537 eurót tett ki a tavalyi évben, egyéb bevételei pedig 47911 euróra rúgtak. Összesen tehát 64448 eurót könyvelhetett el, ami szintén magasabb, mint Fico hivatalos bevétele.

 

Fotó: HNonline.sk

 

Peter Štarchoň (Sme rodina) ellenzéki képviselő köztisztviselői fizetése 19294 euróra rúgott, egyéb bevételei pedig 56547 euróra. Összesen tehát 75841 eurót vihetett haza 2016-ban.

 

Fotó: HNonline.sk

 

HNonline.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!