Egyhangú szavazással fogadta el az Országgyűlés kedden azt az ötpárti határozati javaslatot, amely „a jogtipró ukrán oktatási törvény elítéléséről és az ellene való fellépésről” szól.

 

A képviselők ebben felhívják Ukrajna felelős vezetőit arra, hogy tartsák tiszteletben a demokrácia és a jogállamiság közös európai értékeit, amelyeket valamennyi nyilatkozatukban mindeddig maguk is hangoztattak, és tartózkodjanak a jogszabály hatályba léptetésétől.

 

Az Országgyűlés megállapította, hogy az ukrán törvényhozás által szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény súlyosan korlátozza a kárpátaljai magyarság számára az ukrán törvények által jelenleg biztosított oktatási és anyanyelvhasználati jogokat.

 

 hirdetes_400x285  

A jogszabály ahelyett, hogy az európai normáknak megfelelően, a közösségi önkormányzatisággal összhangban bővítené és védené az anyanyelven való tanulás jogát, a korábbi szinthez képest drasztikusan szűkíti azt – olvasható a határozatban, amely rögzíti, hogy a törvény ellehetetleníti a kisebbségi nyelveken folyó anyanyelvi oktatást és bezárásra ítél valamennyi, az ukrántól eltérő nyelven működő alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményt.

 

A határozat szerint az érintett jogszabály emellett sérti Ukrajna alkotmányát, amely szerint új törvények elfogadása vagy hatályban lévő törvények módosítása nem szűkítheti a már meglévő jogokat; sérti továbbá azt a passzust is, amely tiltja az etnikai és nyelvi alapon történő megkülönböztetést.

 

Az Országgyűlés most elfogadott határozatával felhívta a kormányt arra, hogy minden szükséges lépést tegyen meg a jogszabály hatályba lépésének megakadályozása érdekében, és erről adjon rendszeres tájékoztatást az Országgyűlés illetékes bizottságainak.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!