Az egyetemek és főiskolák számának csökkentése csak a finanszírozási és az akkreditációs rendszer megváltoztatásával képzelhető el – mondta Branislav Gröhling (SaS) parlamenti képviselő. Hozzátette, hogy objektívebb és minőségesebb akkreditációs eljárásra lenne szükség.

 

„Ma az akkreditációs bizottságban olyan emberek ülnek, akik közvetlenül kapcsolódnak a főiskolák valamelyikéhez, ezért azok az iskolák is megkapják a akkreditációt, amelyeknek egyébként nem szabadna”

 

Gröhling nehezményezi, hogy olyan iskolák szakjai is kapnak akkreditációt, akik egyébként rosszul teljesítenek, és közben ugyanolyan állami támogatást élveznek, mint a jól szereplő egyetemek.

 

 hirdetes_810x300  

A liberális képviselő egytért az INEKO ide vonatkozó korábbi kijelentésével, miszerint alapjaiban kéne megváltoztatni a főiskolai rendszer finanszírozását, mert jelenleg az túlságosan a diákok mennyiségére összepontosít, és figyelmen kívül hagyja az oktatás minőségét.

 

Az egyetemek és főiskolák egy részének bezárásáról nemrég Andrej Kiska köztársasági elnök beszélt, aki szerint az felsőfokú oktatási intézmények harmadát kéne bezárni.

 

Gröhling megjegyezte azt is, hogy miközben Európa legtöbb országában a legtöbb diák Bc. titulust szerez, és azzal érvényesül a munkapiacon, Szlovákia kivétel, a legtöbb főiskolai (egyetemi) végzős Mgr. vagy Ing titulussal rendelkezik.

 

Teraz.sk

Nyitókép: Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!