Besztercebánya megyefőnöke és az ĽSNS elnöke, Marian Kotleba 1488 eurót adományozott a Nagykürtösi Jégkorong Klubnak. A támogatást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vizsgálja.

 

A szakértők szerint az összegben a nacionalizmus ideológiája bújik meg. Kotleba az év elején ugyanilyen összeggel támogatott egy szociálisan hátrányos helyzetű családot, és a NAKA akkor is vádat emelt Kotleba ellen.

 

A történészek és az extrémizmussal foglalkozó szakemberek az 1488-as összegben két neonáci számkombinációt vélnek felfedezni: a 14-es szám a Ku-Klux-Klán egykori vezérének, David Lane nacionalista fajvédőnek a 14 szavát szimbolizálja a fehér rassz védelméről és a fehér gyerekek jövőjéről.  A 14 szóból álló mondat így hangzik: „Biztosítanunk kell fajunk fennmaradását és a fehér gyermekek jövőjét”. A 88-as számban a nyolcasok az ábécé nyolcadik betűjét, a H-t jelölik, azaz a 88 jelentése HH, vagyis „Heil Hitler”.

 

 hirdetes_400x285  

A pénzügyi támogatást a NAKA vizsgálja

 

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség már vizsgálatot indított az említett támogatás ügyében. Jelenleg bővebb információval nem szolgálhatunk” – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, Martin Wäldl.

 

A Nagykürtösi Jégkorong Klub elnöke, Igor Tapláš elmondása szerint 1500 eurós támogatást kértek Besztercebánya megyétől, ám kevesebb pénz érkezett. Az, hogy esetleg fasiszta propagáció áll az alacsonyabb összeg mögött, a klub főnökét egyáltalán nem érdekli. Számára az a fontos, hogy a pénzből úgy sporteszközöket tudott vásárolni a gyerekek számára.

 

 

Forrás: sme.sk

Nyitókép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!