Robert Fico miniszterelnök elutasította, hogy rossz viszonyt ápolna Andrej Kiska államfővel – szögezte le a Szlovák Rádió Szombati dialógusok című műsorában azzal, hogy nem áll szándékában bárkivel is konfliktusban állni.

 

Zuzana Wienk asszony megvádolt azzal, hogy én vagyok a felelős azért, mert az államfő adóügyeiről kiszivárogtak bizonyos anyagok. Ez nem teljesen igaz. Én csupán megengedtem magamnak, hogy szóljak Wienk asszonyról” – mondta Fico. “Nekem egy összeszedett államfőre és egy összeszedett parlamenti elnökre van szükségem ahhoz, hogy közösen tudjunk reagálni az egyes dolgokra. Nem ápolok rossz viszonyt az államfővel. A legjobb az lenne, ha az államfő megmutatná az összes szerződését úgy, ahogy én is teszem” – vélekedik Fico.

 

A kormányfő állítása szerint számára az a legfontosabb, hogy normális, standard kapcsolatot létesítsen a közjogi méltóságokkal. “Nekem nem áll szándékomban az, hogy velük harcoljak. Kiska úrnak vissza kell térnie ahhoz, ami a Szlovák Köztársaság államfőjének a valódi feladata. Nem szeretném, ha nekem bármiféle közöm is lenne az államfő adóproblémáihoz” – tette hozzá Fico.

 

 hirdetes_810x300  

Forrás és nyitókép: teraz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!