Az iraki kurd területen lévő Kirkuk várostól néhány kilométerre délre tüzet nyitottak egymásra az iraki és kurd katonai erők, miután az iraki hadsereg több fronton is hadműveletbe kezdett a függetlenséget követelő Kurd Autonóm Tartomány központi városa, Kirkuk ellen.

 

Az iraki hadsereg bevette az egyik kurd katonai raktárat és elfoglalták az olajfúrótornyok egy részét. Mindez egybevág azzal, hogy néhány héttel ezelőtt az iraki parlament felhatalmazta az iraki kormányfőt, hogy hadsereggel biztosítsa a kurd területeken lévő olajmezőket a sikeres kurd függetlenségi népszavazás után.

 

A Kirkuktól délre zajló összecsapások során többen meghaltak, az áldozatok pontos száma nem ismert.

 

 hirdetes_810x300  

A kurdok nem hajlandók saját függetlenségi népszavazásuk eredményét megtagadni. A bagdadi kormány álláspontja azonban az, hogy az ország területe oszthatatlan és sérthetetlen, és ezt katonai erővel is hajlandóak érvényesíteni. Arról nem is beszélve, hogy az olajmezők nagy része Kurdisztánban találhatók.

 

A harcokban a kurdok legalább öt iraki páncélozott járművet megsemmisítettek, ám az iraki kormányerőknek így is sikerült egy katonai bázist elfogadni, amit egykor az amerikaiak építettek, a kurdok pedig akkor szerezték meg, mikor Irakban kitört a káosz az Iszlám Állam benyomulása miatt. A bázis elvesztése nagy érvágást jelent a kurd milícia számára.

 

Ahogy azt megszokhattuk, az iraki kormányfő, Haidar Abádi is az alkotmány betartására hivatkozva folyamodott erőszakhoz. Egyes információk szerint a kurd lakosság elkezdett kimenekülni Kirkuk városából.

 

HNonline.sk

Nyitókép: aljazeera.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!