Jelöltek híján el kell halasztani a november 1-jére tervezett elnök- és parlamenti választást az iraki Kurdisztánban – közölte hétfőn a választási bizottság vezetője.

 

Handrean Mohammed szerint a testület a parlamenthez fordul, hogy új dátumot tűzzenek ki. A jelöltállítás határideje a múlt hét végén járt volna le, majd hétfőig meghosszabbították. Mohammed azonban az MTI beszámolója szerint a Reutersnek telefonon azt mondta, hogy a pártok az újabb határidő lejártáig sem ismertették a jelöltjeiket.

 

A választási bizottság már múlt szerdán közölte, hogy az iraki autonóm régió és a bagdadi központi vezetés között kialakult konfliktus miatt felfüggesztette a választások előkészítését. A bejelentés hátterében az állt, hogy az iraki hadsereg fennhatósága alá vonta azokat a Dijála, Ninive és Kirkuk tartománybeli területeket, ahonnan az elmúlt három évben a kurd erők kiszorították az Iszlám Államot.

 

 hirdetes_810x300  

Az előzményekhez tartozik az is, hogy dacolva Bagdad ellenkezésével, az autonóm Kurdisztánban és más, az Iszlám Államtól a kurdok által visszafoglalt észak-iraki területeken szeptember 25-én népszavazást tartottak a régió függetlenségéről, s a szavazók nagy többsége az elszakadásra voksolt. A referendumot Bagdad törvénytelennek minősítette és elutasította. Hasonló volt a több milliós kurd kisebbséggel rendelkező Törökország és Irán reakciója. A népszavazást követően Bagdad, Ankara és Teherán összehangolt megtorló intézkedéseket hozott az autonóm kurd régió ellen.

 

Egy kurd parlamenti képviselő azt mondta, hogy a pártok a népszavazás utáni zűrzavar miatt nem tudtak összpontosítani a november 1-jei választásra.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!