A szokásosnál is jobban ment az Apple szekere az idei harmadik negyedévben – derül ki az Apple által közzétett legfrissebb jelentésből. A motor továbbra is az iPhone, mely iránt már nyáron, az új modellek bejelentése előtt is nagy volt a kereslet – írja a  HVG.

 

A júliustól szeptemberig terjedő három hónap alatt 52,5 milliárd dollár bevételt könyveltek el az Apple-nél. Ez jelentős növekedés a tavalyi év azonos időszakában mért 46,8 milliárd dollárhoz képest. A 12 százalékos bevételemelkedés a profitra is jó hatással volt: a tavalyi harmadik negyedév 9 milliárdja után most 10,7 milliárd volt a vállalat haszna.

 

Az Apple igazi bevételforrását továbbra is az iPhone jelenti. Az egy évvel korábbi 45,5 millióhoz képest most 46,6 millió iPhone-tadtak el három hónap alatt. Az utóbbi időben nem volt jellemző a táblagépes eladások növekedése, de most iPadekből 10,3 millió fogyott, ami komoly emelkedés a tavaly ilyenkor mért 9,2 millió darabhoz képest. A Mac-eladások szintén emelkedtek, 4,8-ról 5,3 millióra.

 

 hirdetes_400x285  

Jól látszik tehát, hogy több termékkategória szekere is beindult (vagy ismét jó irányba fordult), ám az Apple igazi bevételforrását továbbra is az iPhone mellett továbbra is a (főleg ahhoz kapcsolódó) szolgáltatások jelentik. A leginkább az App Store-t, az Apple Musicot, valamint az Apple Pay fizetési rendszer jutalékát jelentő szolgáltatásokból ugyanis 8,5 milliárd dollár folyt be, ami sokkal több, mint az iPad, Apple Watch, Apple TV és más kisebb kiegészítők eladásaiból együttvéve.

 

HVG
kép: bgr.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!