Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, illetve pártja egyedül maradt a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásáért indítandó aláírásgyűjtéssel – mondta a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott az M1 aktuális csatornán vasárnap.

 

Szili Katalin úgy fogalmazott: aki ezek után szövetkezik ezzel a politikai erővel, annak vállalnia kell, hogy „nemzetietlenséggel” vádolják. A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, a nemzet újbóli megosztását jelenti 13 évvel a 2004-es, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás után újra előállni ezzel a kérdéssel.

 

Szili Katalin szerint a DK akciója néhány hónappal az országgyűlési választások előtt elsősorban pártpolitikai célokat szolgál, politikai hasznot, szavazatokat szeretnének ezzel szerezni. Kifejtette: egyféle állampolgárság van, és ehhez ugyanazok a jogok tartoznak, ebben már volt nemzeti konszenzus 2010 után. A DK javaslatára utalva a miniszterelnöki megbízott azt mondta, ilyen felvetéssel azok a politikai erők élnek, amelyek beismerik, hogy 2004 óta nem tettek meg mindent a határon túli magyarokért.

 

 hirdetes_810x300  

Szili Katalin emlékeztetett, hogy egyéni jelöltekre a határon kívül élők nem szavaznak, csak listákra. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke kedden jelentette be: aláírásgyűjtést indít azért, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit.

 

MTI
fotó: Szabó Gábor – Origo

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!