Ferenc pápa megrótta azokat a híveket, papokat és püspököket, akik a szentmise alatt okostelefonjaikkal fotókat készítenek. A szentatya hangsúlyozta, hogy a szentmisén Istenre kellene irányítanunk a figyelmünket ahelyett, hogy fotókat készítenénk – informált a Reuters hírügynökség.

 

A pap azt mondja: „Emeljétek fel a szíveteket”, nem pedig azt, hogy „Emeljétek fel a telefonotokat, hogy fotózhassatok” – mondta Ferenc pápa több tízezer ember előtt a heti audienciáján a vatikáni Szent Péter téren.

 

A pápa „rendkívül csúnya” dolognak nevezte a szentmisén való mobilhasználatot, majd hozzátette: „Nagyon elszomorít, hogy amikor szentmisét celebrálok itt a téren vagy a bazilikában, akkor mást sem látok, csak a levegőbe emelt mobiltelefonokat. Nemcsak a hívők kezében, hanem az egyes papok, sőt, a püspökök kezében is!”

 

 hirdetes_810x300  

A mise nem egy show…úgyhogy tessék megjegyezni, hogy nincs szükség a mobiltelefonokra” – mondta beszédében a pápa, amit derültség és tapsvihar követett a közönség soraiból.

 

Ferenc pápa rendszeresen felszólítja a hívőket a mélyebb szellemi életre, a papokat és a püspököket pedig a nagyobb alázatra.

 

2013-ban, nem sokkal a megválasztása után Ferenc pápa azt mondta, hogy fájdalommal tölti el, amikor azt látja, hogy a papok harsány, drága autókkal száguldoznak és a legdrágább okostelefonokra áhítoznak. Magát a pápát egy egyszerű Ford Focus gépkocsival szállítják, és nem ismeretes, hogy valaha a nyilvánosság előtt használt-e volna mobiltelefont – írja a Reuters.

 

Forrás: teraz.sk

Nyitókép: worldreligionnews.com

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!