A német rendőrség által közreadott információk szerint tömegbe hajtott egy férfi Berlinben. A tettes szerencsére senkit sem sebesített meg – informált az AP ügynökség.

 

Valeska Jakubowská rendőrségi szóvivő elmondása szerint az esetre péntek éjszakáról szombatra virradóra került sor; a férfi elmenekült a helyszínről. A tettest után még jelenleg is nyomoz a rendőrség. A gépkocsit sikerült beazonosítani, ugyanis a szemtanúk lejegyezték a gépkocsi rendszámát – írta Twitter bejegyzésében a rendőrség.

 

A szóvivő szerint az autót egy marokkói származású férfi bérelte ki, akinek a lakását már átkutatta a rendőrség. Azt azonban egyelőre nem sikerült bebizonyítani, hogy ugyanaz a férfi vezette-e a kocsit, aki kibérelte.

 

 hirdetes_810x300  

A férfi az autóbusz-megállónál várakozó emberek közé hajtott a berlini Reinickendorf negyedben. Szerencsére a várakozó embereknek sikerült időben félreugraniuk, így a férfi senkit sem sebesített meg. A tette ezután 180 fokos fordulatot vet az autóval, felhajtott az út másik felén lévő járdára, majd elmenekült.

 

A rendőrség egyelőre nem terrorcselekményként, hanem balesetként kezeli az ügyet – írja a DPA.

 

Forrás: teraz.sk

Nyitókép: MTI/EPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!