Két világhírű rockzenekar, a Depeche Mode és az Iron Maiden is fellép a jövő évi Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban; mellettük a Hurts és a Hollywood Undead koncertjét is bejelentették hétfőn a szervezők, akik minden eddiginél nagyobb érdeklődésre számítanak.
A Depeche Mode 1985-ben koncertezett először Magyarországon, legutóbb idén májusban voltak a Groupama Arénában és jövőre a VOLT előtt februárban is jönnek, akkor a Papp László Budapest Sportarénában játszanak. A szintén brit, heavy metált játszó Iron Maiden eddig tizenkétszer lépett fel Magyarországon, legutóbb éppen a VOLT-on tavaly.
A soproni fesztivál 2018. június 26-án a nulladik napon a Depeche Mode koncertjével fog kezdődni. A szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény Lobenwein Norbertet, a VOLT alapító-főszervezőjét idézi, aki kiemelte: „az esemény a kultikus brit csapat első magyarországi fesztiválkoncertje lesz az eddigi stadion- és arénafellépések után”.

Néhány hete, októberben került a piacra az elektronikus zene egyik brit élcsapata, a Hurts negyedik stúdióalbuma. A Desire című anyagot jövő nyáron Sopronban is bemutatja az együttes, amely tavaly a Szigeten adott sikeres koncertet. Szintén fellép a 2018-as VOLT-on a Los Angeles-i rap-rock sztárcsapat, a Hollywood Undead, amely tavaly a zamárdi Strand fesztiválon játszott. A drum’n’bass rajongók az idei Szigeten is látott brit Rudimental dj-szettjére táncolhatnak a Telekom VOLT Fesztiválon.

 

Jegyelővétel: november 23-án déltől

 

Nagy roham várható a hazai jegyirodákban, ugyanis november 23-án, délben indul a kedvezményes „early bird” jegyelővétel.

 

 hirdetes_810x300  

„Idén először – az öt- és négynapos mellett – háromnapos bérletet is vehetnek a Telekom VOLT Fesztivál vendégei, a bérleteket pedig részletfizetéssel is megvásárolhatják vendégeink. A november 23-án induló, 60 órás, kedvezményes jegyelővétel két kiemelt helyszíne Sopron és a budapesti Akvárium Klub, mindkét helyen nagy erőkkel készülünk a várható fokozott érdeklődésre, de természetesen más irodákban és a VOLT honlapján is elérhető lesz az összes jegytípus”

 

– mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik házigazdája.

 

MTI

Nyitókép: Karl Walter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!