Az elektromos járműveket készítő kínai Zhi Dou (amely a Volvo-hoz hasonlóan a  Zhejiang Geely Holding Group konszernhez tartozik) új helyet keres gyártóüzemének. A Hospodárske Noviny információi szerint Szlovákia is a lehetséges desztinációk között szerepel, nemsokára pedig döntést is hoznak.

 

A 400 millió eurós beruházásnak köszönhetően leghamarabb 2020-ban indulhatna el a gyártás. „A gyártás feltételezett kapacitása havi háromezer elektromos autó lehet, amihez nagyjából 500 alkalmazott szükséges” – nyilatkozta a napilapnak a  Zhi Dou Slovensko ügyvezetője, Branislav Kocper. A tervek szerint a D2-es névre hallgató modell gyártását kezdenék el, melynek motorteljesítménye 30 kilowatt és 260 kilométer megtételére képes egy töltéssel.

 

Az autógyár figyelmeztetett, hogy a célország kiválasztása még korai szakaszban van, több lehetőséget is elemeznek és más országokat is figyelnek. „Jelenleg Szlovákia, Szlovénia, Lengyelország, Magyarország és Románia között gondolkodunk.” – tette hozzá Kocper.

 

 hirdetes_810x300  

Szóba került Kelet-Szlovákia is. „Kelet-Szlovákiának érdekes ipari parkjai vannak, amelyek jó infrastruktúrával rendelkeznek és több olyan cég is megtalálható ott, akik beszállítóink lehetnek a jövőben.”

 

Teraz.sk
kép: hnonline.sk/ Peter Mayer

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!