Meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a magyar közösségek a határon túl is megerősödjenek, ilyen lehetőség a Kárpát-medencei egységes felsőoktatási tér is, amelynek a létrehozására törekszik a magyar kormány – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton Szabadkán, ahol átadta a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- Kulturális Központ (VM4K) új épületét.

 

A menni vagy maradni kérdésében tiszteletben kell tartani mindenki döntését, és nem szabad hamis moralizálással támadni ezt a döntést, ugyanakkor a magyar kormány kötelessége az, hogy ha valaki maradni akar, akkor olyan feltételei legyenek, hogy megérje neki – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere.

 

Olyan képzésekre van szükség, amelyek versenyképes tudást képesek biztosítani – mondta, majd úgy folytatta: ám nemcsak a teljesítmény vezet a boldoguláshoz, hanem az a közösség is, amelyben élünk. Balog Zoltán kiemelte: olyan közösségre van szükség, amelyben lehetőség van arra, hogy egy-egy ügyet közösen lehessen sikerre vinni.

 

 hirdetes_400x285  

A magyar kormány egységes Kárpát-medencei felsőoktatási terének kialakítása már megkezdődött, de ennek a folyamatnak még koránt sincs vége – magyarázta a miniszter. Annak a lehetőségét kell megteremteni, hogy a diaszpórában és a nagyvárosokban élő kis magyar közösségek is meg tudjanak erősödni – tette hozzá. Ebben az oktatási intézmények fejlesztése tud segíteni, ha ugyanis a magyar nyelvű oktatási intézmények jobb lehetőségeket biztosítanak, mint a többségi nyelven oktatók, akkor akár a vegyes házasságokból származó gyerekeket is magyar nyelvű intézményekbe küldik majd – emelte ki az emberi erőforrások minisztere.

A tárcavezető aláhúzta: a magyar kormány azokat a programokat támogatja, amelyekre az adott külhoni magyar közösségnek szüksége van, illetve amelyekről a politikai érdekképviseleti szervekkel tárgyalni lehet. A miniszter a felsőoktatási témák mellett egyéb olyan támogatási formákat is megemlített beszédében, amelyeket a magyar kormány biztosít a külhoni magyarság számára, például a január elsejétől igényelhető babakötvényt és anyasági támogatást.

 

MTI
kép: MTI Fotó – Molnár Edvárd

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!