Nem vonják felelősségre a lemondott zimbabwei elnököt – ezt közölte hiteles forrásra hivatkozva a Reuters hírügynökség.  Ha így lesz, Robert Mugabe biztonságát szavatolják hazájában. A 93 éves politikus állítólag közölte, hogy nem akar külföldi száműzetésbe vonulni, mert Zimbabwéban akar meghalni.

 

Kormányzati forrás szerint Mugabe akkor utazhat majd külföldre, amikor csak akar, emellett szavatolni kell számára azt is, hogy a családja is félelem nélkül, biztonságban élhessen Zimbabwéban.

 

„Mugabe elnök már nincs hatalmon, de nem akarjuk, hogy bármilyen módon zaklassák vagy bántsák. Egykor kiemelt szerepet játszott az ország szabadságért folytatott küzdelmében, később viszont rossz tanácsadókra hallgatott. Mindnyájan követünk el hibákat, ő már öreg, pihennie kell” –  mondta egy hararei hölgy, egy férfi pedig arról beszélt, hogy Mugabénak talán a TV-n keresztül kellene bocsánatot kérnie a néptől, így az emberek igazolva látnák azt, ami az afrikai országban történt.

 

 hirdetes_400x285  

A Zimbabwét 37 évig irányító Mugabét a korábbi alelnök váltja az elnöki poszton. Emmerson Mnangagwát pénteken iktatják be.

 

Euronews
kép: MTI/EPA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!