Jelentősen csökkent a júniussal zárult egy évben a nagy-britanniai bevándorlás, nem kis részben a közép-európai EU-országokból érkezők számának visszaesése miatt.

 

A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett becslése szerint a vizsgált tizenkét hónapban nettó 230 ezer volt a tartós letelepülési szándékkal Nagy-Britanniába érkezők száma, 106 ezerrel kevesebb, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.

 

Ez az első olyan becslés, amelyben szerepel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni egy teljes év. A tavaly júniusi referendumon a résztvevők szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból.

 

 hirdetes_810x300  

Az ONS csütörtöki ismertetése szerint az EU8-országokból – vagyis az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállamból – az egy évvel korábbinál 24 ezerrel kevesebben, 49 ezren érkeztek, és 9 ezerrel többen, 40 ezren távoztak, vagyis a nettó bevándorlás ebből az EU-térségből mindössze 9 ezer fő volt a júniussal zárult teljes évben.

 

MTI
kép: portugalresident.com

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!