Martina Lubyová (SNS-jelölt) oktatásügyi miniszter szerint a tanárok fizetését legközelebb 2018  szeptemberében emelhetik – jelentette be az RTVS vasárnapi televíziós vitaműsorában.

 

Szerinte az, amit a kormányprogramban megígértek teljesítve lesz. Hozzátette, hogy készen áll a tanárok támogatására – Pavel Ondek, az iskolai és tudományos dolgozók szakszervezetének elnöke ezzel kapcsolatban meg is jegyezte, hogy a szakszervezetek nem akadályoznak meg egy ilyen javaslatot.

 

Lubyová emlékeztetett, hogy a tanári fizetések 6 százalékos valorizációja már megtörtént. „Az első kifizetéseket három hónappal előbbre hozták, 2017 szeptemberére.” -mondta az oktatásügyi miniszter. Hozzátette, hogy jelenleg 30 millió euróval emelték meg a tárca költségvetését, jövőre 80 millióval bővíthetik a keretet.

 

 hirdetes_810x300  

Miroslav Beblavý (független) parlamenti képviselő szerint egy kezdő tanár bruttó fizetése nagyjából 700-750 euró körül mozog:

 

„Amikor olyan helyzetben vagyunk, hogy az oktatásügy a tanároknak 200-250 euróval kevesebbet kínál mint azoknak, akik élelmiszert hordanak szét, nyilvánvaló, hogy ez így nem mehet tovább. Nem lehet minőségi oktatásunk ilyen körülmények között” -tette hozzá.

 

 

Aktuality.sk
kép:  SME – Jozef Jakubčo

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!