Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezetet Szíriában teljesen szétverték az Eufrátesz folyó jobb és bal partján – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Nyizsnyij Novgorodban újságíróknak.

 

„Két órával ezelőtt a védelmi miniszter (Szergej Sojgu) azt jelentette, hogy az Eufrátesz keleti és nyugati partján a hadműveletek a terroristák teljes szétzúzásával értek véget”

 

– mondta az elnök.

 

„Természetesen az ellenállásnak lehetnek még fészkei, de egészében véve a katonai munka ezen a területen véget ért. Ismétlem, teljes győzelemmel és a terroristák szétzúzásával ért véget”

 

 hirdetes_400x285  

– tette hozzá.

 

Hangsúlyozta, hogy a szíriai rendezés összes résztvevőjének, így a damaszkuszi kormánynak, a régió országainak és az ENSZ-nek most a következő szakaszra, a politikai folyamatra kell áttérnie, amelyről az orosz, a török és az iráni elnök, valamint Szíria népének „kongresszusa” Szocsiban megállapodott. Putyin elmondta, hogy megkezdődött az ország új alkotmányának előkészítése, és a politikai folyamat függvényében át kell majd térni a szíriai elnök- és parlamenti választásra. Mint mondta, ehhez előbb meg kell szilárdítani a helyzetet, meg kell erősíteni az úgynevezett feszültségmentesítési övezeteket, és el kell érni, hogy a vérontás véglegesen véget érjen Szíria területén.

 

Orosz segítségnyújtási ajánlat az amerikaiaknak

 

Gennagyij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz vezérkar főnöke szerdai moszkvai sajtóértekezletén közölte, hogy Oroszország kész tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal arról, hogy segítséget nyújtson az IÁ Irakban harcoló terroristáinak megsemmisítésében.

 

A RIA Novosztyi hírügynökséget ezzel kapcsolatban az amerikai védelmi minisztériumban arról tájékoztatták, hogy az amerikai haderőnek törvény tiltja az orosz hadsereggel való együttműködést. A kétoldalú katonai párbeszéd jelenleg kizárólag arról folyik, hogy hogyan lehetne elejét venni egymás közti konfliktusoknak a két ország Közel-Keleten folytatott hadműveletei során.

 

A Pentagon részéről egyébként Eric Pachon szóvivő kétségbe vonta, hogy Szíriában legyőzték volna az Iszlám Államot. Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője ezt úgy kommentálta, hogy Washington ilyen módon keres ürügyet arra, hogy csapatokat állomásoztasson Szíriában.

 

MTI

Nyitókép: tvnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!