Nem csak Andrej Dankonak, a parlament elnökének, de Szlovákiának és a szlovák nemzetnek is megtiszteltetés volt, hogy felszólalhatott az orosz Állami Dumában – jelenlette ki a külügyi bizottság képviselői előtt Andrej Danko, akinek novemberi, az orosz parlament alsóházában elnhagzott beszédét kellett megmagyaráznia.

 

Elmondása szerint meglepődött azon, hogy felszólalhat. Danko meg akarta mutatni, hogy az EU-n belül híd lehetünk olyan dolgokban, amelyek megosztják Európát. A parlament elnöke szerint ez lehetőség volt arra is, hogy megköszönje az ország felszabadítását a második világháborúban. Hozzátette, ő volt az ötödik politikus a legutóbbi tíz év alatt, aki ebben a megtiszteltetésben részesült.

 

„Elítélem egy nemzet ideológiai alapon való rágalmazását. Elítélem Németország rágalmazását a nácizmusért, Oroszország rágalmazását a kommunizmusért. Az embereket a kommunikációnak kellene összekötnie, mindenkivel beszélgetnünk kell” – mondta Danko. A parlament elnöke kiemelte, hogy kiáll minden elhangzott szava mellett.

 

 hirdetes_810x300  

Peter Osuský (SaS) képviselőt nem zavarta volna a beszéd, ha Danko az SNS elnökeként szólalt volna fel, de a parlament elnökeként 149 képviselőt is képviselt, nem saját nézeteit prezentálja, hanem a parlamentét, amely mandátumot adott neki. Simon Zsolt (független) és Jurajd Droba (SaS) képviselők azt nehezményezték, hogy Danko nem foglalt állást Krím elcsatolása miatt. A másik oldalon viszont Ľuboš Blaha (Smer) úgy gondolta, nem volt probléma Danko beszédével, inkább nagyra értékelte azt.

 

SME
Nyitókép: europskenoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!