Moszkvát aggasztja az újabb amerikai szankciók lehetősége, bevezetésük esetén a kölcsönösség elve alapján fog eljárni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn Moszkvában.

 

„Ha Oroszország ellen korlátozásokat léptetnek életbe, akkor azok természetesen nem maradhatnak megfelelő válasz nélkül” – mondta, hozzátéve, hogy az ellenintézkedések mibenlétét Vlagyimir Putyin elnök fogja meghatározni.

 

Szavai szerint Moszkva nem szeretné, ha az amúgy is „siralmas állapotú” kétoldalú kapcsolatokat „nagy és talán elviselhetetlen kockázatok és veszélyek” fenyegessék. Emlékeztetett arra, hogy Putyin jogellenesnek tartja az Oroszország elleni szankciókat, és azok visszavonásáról Moszkva nem kíván tárgyalni.

 

 hirdetes_400x285  

Washingtonban a kormányzatnak január végéig kell a kongresszus elé terjesztenie jelentését a Kremlhez közeli politikai szereplőkről és oligarchákról, akiknek szerepük volt az Oroszország szomszédjai elleni katonai fellépésben, valamint az emberi jogok megsértésében. Ellenük a várakozások szerint Washington szankciókat fog bevezetni, talán még a március 18-ra kitűzött orosz elnökválasztás előtt.

 

MTI

Nyitókép: sputniknews.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!