Újabb halálos baleset történt a Magas-Tátrában. A Hegyi Mentőszolgálat (HZS) tájékoztatása szerint kedden a kora reggeli kaptak vészhívást a lengyel TOPR kollégáin keresztül, miszerint egy turista lezuhant mászás közben a Kis-Tarpataki-völgyben.

 

A bejelentő nem tudott kapcsolatot teremteni a barátjával. A lezuhant turistát egy órával a balesetet után sikerült megtalálni. A helyszínre mentőhelikopterrel is érkezett segítség, a 25 éves, súlyosan megsebesült férfit azonnal Ótátrafüredre szállították, a mentők és orvosok legnagyobb igyekezete ellenére azonban nem sikerült megmenteni a lengyel turista életét.

 

Sajnos nem ez az első tragikus balesetet az ünnepek alatt a hegyekben. Hétfőn két nő vesztette életét, a fiatal lengyel turista így már a harmadik áldozat.

 

 hirdetes_810x300  

Tragikus balesetek a hegyekben karácsony első ünnepén

 

A Hegyi Mentőszolgálat arra figyelmezteti a turistákat és sportolókat, hogy a hegyekben jelenleg nagyon kedvezőtlen körülmények uralkodnak, a terep a felmelegedés és lehűlés következtében eljegesedett, csakis megfelelő felszereléssel és szakértelemmel vágjunk neki túrának, hegymászásnak, esetleg sielésnek. A holnapi na során ráadásul 135-160 km/órás szélvihar várható a hegyekben, így mindenképp fontoljuk meg az indulást!

 

Teraz.sk
kép: slovakia.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!