Nem dráma ha, a párt egyik tagja távozik a mozgalomból – nyilatkozta az ellenzéki SaS párt elnöke, Richard Sulík a SITA hírügynökségnek Jozef Mihál és Martin Poliačik távozásával kapcsolatban. Elmondása szerint nyitott az együttműködésre mindkét távozóval.

 

Jelenleg nincs szorosabb kapcsolata Mihállal. „Távozása óta nem beszéltünk. Jó volt a kapcsolatunk, nem kerülnék el egy együttműködést. Egyedül az ő távozása bánt engem.” – mondta a liberálisok főnöke.

 

Poliačik távozásával kapcsolatban csak annyit mondott, hogy a most már független képviselőnek teljesen más nézetei vannak. „Martin gondolkodásban egy baloldali politikus, a Progresszív Szlovákiában jobban fogja érezni magát.” – tette hozzá. A pártelnök szerint az SaS egy stabil és erős párt, egy ember távozása a kétszázból nem dráma.

 

 hirdetes_400x285  

„A változás folyamatos. Vannak, akik jönnek, vannak, akik elmennek. Van elég új emberünk és továbbiakat mutatunk be”. Hozzátette, hogy a párthoz csatlakozott például Ján Rudolf EU-s támogatásokért felelős szakértő, Jarmila Halgašová, akinek a mezőgazdaság a szakterülete és Boris Draškaba, a fegyverek és törvények szakértője. Az SaS a jövőben az oktatásüggyel és egészségüggyel foglalkozó szakemberek bemutatását is tervezi.

 

SME
Kép: SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!