„Szinte semennyire” nem egyeztethető össze fontos kérdésekben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) álláspontja – mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 magyar közmédiacsatornán vasárnap azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán előzetes egyeztetés kezdődik Németországban a közös kormányzás folytatásának lehetőségéről.

 

Kiszelly Zoltán jelezte: a pártok rövid, körülbelül egyhetes időkeretet szabtak maguknak, és a nehéz témákkal kezdik. Ha mégis sikerülne megállapodniuk, a szociáldemokraták január végi kongresszusa adhatna felhatalmazást a valódi koalíciós tárgyalások elkezdésére.

 

A politológus szerint több az ellenérdekelt a pártokon belül, sokkal többen vannak, akik a tárgyalások kudarcában érdekeltek, mint azok, akik a sikerét szeretnék.

 

 hirdetes_810x300  

A szakértő a várhatóan a legnagyobb vitát okozó témák között említette egyebek között az egészségügyi rendszer átalakítását, a migrációt, az adóreformot, illetve az energiapolitikát.

 

Kiszelly Zoltán politológus. Kép forrása: 888.hu

 

MTI

Nyitókép: deutschlandfunk.de

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!