Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról.

 

A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

 

„A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni. Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium (Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma) évében”

 

– pontosította Mihai Tudose miniszterelnök.

 hirdetes_400x285  

 

forrás: index.hu

 

A miniszterelnök a Realitatea hírtelevíziónak adott szerda esti telefoninterjúban többek között kijelentette:

 

„Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is„.

 

 

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke csütörtökön előbb Twitteren, majd Facebookon reagált a miniszterelnök kijelentésére. Állásfoglalása szerint Mihai Tudose „középkorra emlékeztető” szavai mélységesen megsértik és leplezetlenül fenyegetik a székelyföldi magyar közösséget, és méltatlanok a tisztségéhez.

 

Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, „de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele”.

 

Valóban jól hallottuk?

 

A foter.ro magyar nyelvű romániai hírportál felhívja a figyelmet arra, hogy Tudose nyilatkozatának egy részét a rossz telefonos kapcsolat miatt nagyon nehezen lehetett érteni, azóta azonban több román portál is kihámozta és lejegyezte a miniszterelnök szavait.

 

„megmondom egyenesen: azt üzentem, hogy ha a székely zászlót felvonják az ottani intézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a zászló mellett”.

 

Ezt a verziót közölte a Realitatea TV és a Ştiri pe Surse is.

 

A DCNews azonban másképpen jegyezte le Tudose kijelentését, szerintük a miniszterelnök azt mondta:

 

A három magyar párt által felvetett autonómia-kérdés kapcsán „ugyanaz lesz a magatartásom, mint amikor megpróbáltak egy zászlót felvonni egy nem tudom, milyen napon. Amikor én nagyon világosan azt üzentem, hogy ha az azt a zászlót kifüggesztik, akkor a felelősök is ott fognak lógni a zászló mellett”.

 

MTI, maszol.ro, foter.ro

Nyitókép: kronika.ro

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.