Véget ért az öt napja tartó egyeztetés, melyen Angela Merkel, Horst Seehofer és Martin Schulz megvitatták a további közös kormányzás lehetőségeit. A felek többnyire pozitívan értékelik az előzetes egyeztetés eredményeit, pártjaiknak pedig javasolják a hivatalos koalíciós tárgyalás megkezdését.

 

Martin Schulz (SPD) a tárgyalás befejezése után azt mondta, „Úgy gondolom, kiemelkedő eredményeket értünk el”. Az SPD január 21-én, Bonnban hoz majd végleges döntést a CDU/CSU-val való kormányalakításról. Nem borítékolható azonban a végeredmény, hiszen Schulz pártjában sok az ún. nagykoalíció (GroKo) ellenzője.

 

Horst Seehofer (CSU) is elégedett a tanácskozás eredményeivel. Pártja január 15-én tanácskozik majd a koalíciós tárgyalásokról.

 

 hirdetes_810x300  

Angela Merkel (CDU) szerint a tárgyalások záródokumentuma cseppet sem sekélyes, mivel szeretnék megtartani a „működő államot”. Ő is javasolja pártjának a koalíciós tárgyalások megkezdését.

 

Az előzetes egyeztetések szerint az esetleges nagykoalíció megújulása esetén változások várhatóak az egészségügyi biztosítások finanszírozásában, nem tervezik azonban az adók emelését.

 

A menekültek családegyesítésével kapcsolatban megállapították, hogy csupán humanitárius okokból lesz rá lehetőség, és maximálisa havi 1000 esetet hagyhatnak csak jóvá. A dokumentum szerint Németország évente legfeljebb 180-220 ezer menekültet fogadhat majd be.

 

bild.de

Nyitókép: merkur.de

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!