A Femine Fortis – Erős Nők polgári társulás idén is keresi a felvidéki magyar női példaképeket. Két évvel ezelőtt Cséfalvay Ágnes és Bodnár Éva, míg tavaly Tóth Erika és Szobi Kerekes Eszter munkásságát ismertük el – áll a Femine Fortis szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

 

Példakép kerestetik

 

Ön is ismer olyan nőt, lányt, asszonyt, aki a példaképünk lehet? Olyan sikeres embert, aki bebizonyította nőként is lehet nagyot alkotni? Szeretné, ha mindenki megismerné a történetét? Sikereit? Az oda vezető utat?

 

A Femine Fortis 2018-ban is várja a jelöléseket a [email protected] címre. A jelöléshez meg kell adni a jelölt elérhetőségeit (telefon, e-mail) és egy életrajzot, illetve egy ajánlást is várnak, amelyben kifejtésre kerül, miért javasolják az adott személyt a díjra.

 hirdetes_810x300  

 

A közlemény szerint bárkit lehet javasolni, lehet az egy édesanya, egy vállalkozó, közéleti ember, kultúra szervező, regionális politikus, művész, író.

 

„A lényeg, hogy értékeket jelenítsen meg, hogy a környezete és a felvidéki magyarság felnézhessen rá. Bárkit lehet jelölni, akit méltó példaképünkké válhat.”

 

fogalmaznak a díj meghirdetői.

 

A javaslatokat április 5-ig lehet elküldeni. A kuratórium ezután dönt. A kuratórium tagjai: Bauer Edit, Gergely Papp Adrianna, Kiss Beáta, Németh Gabriella és Zupko Mária. Az elismerést ünnepélyes keretek között májusban adják át Füleken.

 

A felhívás szerint férfiak is jelölhetnek olyan nőt, akiket méltónak találnak egy ilyen elismerésre.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Femine Fortis

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!