Kornél, Soma
  • HUF: 400.10
  • USD: 1.04
  • 21 °C
  • 36 °C

Hirdetés (X)

Friss hírek

Hivatalos: Bezárja egyik szlovákiai üzemét a Samsung

A dél-koreai Samsung hivatalosan is elismerte, hogy jelentősen átalakítja szlovákiai gyártását. A tervek szerint egyik üzemét be is bezárják.

 

A hírt a SME szlovák napilap internetes kiadása közölte. Értesüléseik szerint a cég két szlovákiai gyára egyikének bezárása mellett döntött. A Samsungnak Galántán és Vedrődön (Voderady) működik üzeme.

 

Az még nem biztos, hogy a cég külföldre viszi a termelés egy részét, szóba került az is, hogy Szlovákián belül költözteti máshova telepét.

 

Valószínű, hogy a vedrődi gyár sorsát pecsételik meg, sajtóértesülések szerint idén áprilisban. Erre az üzemre a cég már nem kap semmilyen állami támogatást vagy adókedvezményt.

 

A cég hivatalos indoklása szerint, mivel kis hozzáadott értéket képviselő üzemről van szó (kizárólag összeszereléssel foglalkoznak), ezért nem áll módjukban tovább emelni a béreket, hogy magukhoz csábítsák a gyártósori munkásokat – az ilyen gyáraknál nem kifizetődő.

 

A vedrődi gyár 568 embert foglalkoztat állandó jelleggel, további 1000 alkalmazott külsősként vesz részt a termelésben. Bár hivatalosan még nem kaptak értesítést a dolgozók, a Samsung menedzserei jelezték, hogy mindenkinek lehetőséget adnak arra, hogy Galántán folytassák a munkát.

 

A cég béradatokat nem hozott nyilvánosságra eddig, így nem tudni, milyen bérszínvonal miatt döntöttek a gyár bezárása mellett. A könyvelési kimutatásokban szereplő cégen belüli átlagbér nagysága azért nem mérvadó, mert az tartalmazza a felsővezetők és menedzserek bérköltségét is.

 

SME.sk

Nyitókép: androidportal.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Hirdetés (X)

Kövessen minket