Folytatódik az államfőválasztás második, döntő fordulója Csehországban. Szombaton, a hagyományosan kétnapos voksolás második napján, a választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig tartanak nyitva.

A két jelölt – Miloš Zeman jelenlegi államfő és Jiří Drahoš, a cseh tudományos akadémia volt vezetője – közül az szerez elnöki mandátumot, aki megkapja a leadott szavazatok egyszerű többségét.

 

Általános vélemény, hogy a két jelölt győzelmi esélyei nagyjából egyenlőek és szoros eredményre van kilátás. A cseh statisztikai hivatal a voksolás végeredményét a késő délutáni órákra ígéri.

 

Az első napon, pénteken, a választási részvétel átlagban 50–55 százalék körül mozgott, ami mintegy 10 százalékkal magasabb, mint az öt évvel ezelőtti második körben.

 

 hirdetes_810x300  

A szombati prágai sajtó szerint várható, hogy mindkét napon 65 százalék körül alakul, ami valamivel magasabb lenne, mint a két hete megtartott első körben, amikor 62 százalékos volt a részvétel. A 2013-ban lezajlott első közvetlen államfőválasztás második körében 55 százalékos volt a részvétel.

 

A voksolást eddig semmiféle incidens nem zavarta meg. Zeman és Drahoš is már péntek délután leadta szavazatát.

 

MTI

Nyitókép: Blesk.cz

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!