Hogyan nézne ki Pozsony, ha lenne metrója? „Biztosan jobban”, válaszolta a HNonline kérdésére Pavel Vlček, az Metro vállalat egykori igazgatója.

 

Pozsony egyik nagy hiányossága, hogy nincs benne földalatti (metró). Vlček azonban nem csak azt állítja, hogy hiánypótló dolog lenne földalattit építeni a szlovák fővárosban, hanem azt is, hogy az feleslegessé tenné a pozsonyi körgyűrű megépítését.

 

„Az emberek kényelmesebben utaznának, kevesebb lenne a torlódás”

 

állítja Vlček, aki a ‚80-as évektől részt vett a főváros metrójának és városi gyorsvasútjának tervezésében. A projektek célja az volt, hogy rendezze a közlekedési problémákat Pozsonyban.

 hirdetes_400x285  

 

Szerinte ideális esetben a városi vasút alkotja a városi közlekedés gerincét.

 

„Az utakon kívül kell haladni, akár fent, akár lent“

 

fogalmazott. Szerinte a pozsonyi elkerülő felesleges és nem old meg semmit

 

A csehszlovák kormány 1974-ben adta ki az első dokumentumot, ami a pozsonyi metró megépítésével foglalkozott. A 80-es években meg is kezdődtek a munkálatok, de számtalanszor leállították a projektet.

 

„A metró építéséről rengeteg tévhit és hazigság terjedt. Tény azonban, hogy a szlovákok metrót akartak, mert Prágában is volt“

 

mondta Vlček. Elmondta, hogy Brünn (Csehország) is fontolgatja a földalatti megépítését. A szakértő hangsúlyozta, hogy a brünniek hamarább akartak metrót, mint a szlovákok. A cseh város népessége egyelőre kisebb, mint Pozsonyé. Vlček szerint az 1 millió fő alatti népesség nem akadály, kisebb városok is építettek már metrót.

 

Vlček meg van győződve róla, hogy egyszer Pozsonyban is lesz metró, mert a legoptimálisabb tömegközlekedési eszköz egy nagyvárosban.

 

Hnonline.sk

Nyitókép: novinite.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.