A versenyhivatalok a gazdaság fontos szereplői, hiszen a versenyképességet segítik elő azzal, hogy a tisztességtelen magatartást kiszűrik – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, a Visegrád4+ második versenyjogi konferencián, a budapesti Várkert Bazárban.

 

Megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a visegrádi országok versenyhivatalai közötti együttműködés nagyjából a visegrádi négyekkel egyidős, kevés olyan intézmény van a V4-ben, amely negyedévszázados múltra tekinthet vissza.

 

Kiemelte, hogy a versenyképesség egyik legfőbb őre minden országban a versenyhivatal.

 

 hirdetes_810x300  

Magyar Levente szerint Közép-Európának továbbra is kulcsfontosságú versenyképességének megtartása és növelése. „Ezáltal kézzelfoghatóvá válhat az a jelenlegi célkitűzés, hogy 2030-ra elérjük azt a gazdasági, teljesítménybeli és életszínvonalat, amelyet a tőlünk nyugatra fekvő, fejlettebb országok már magukénak tudnak” – jegyezte meg.

 

Budapest, 2018. február 5.
Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke beszédet mond a visegrádi országok (V4) második alkalommal megrendezett versenyjogi konferenciáján a fõvárosi Várkert Bazárban 2018. február 5-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

 

Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke elmondta, hogy a konferencián a V4-tagállamok mellett részt vesz Ausztria és Szlovénia versenyhatósága is. Mind a hat ország tagja az EU-nak, a nemzetközi együttműködés elsődleges színtere az európai versenyhálózat, ugyanakkor a régiós együttműködés előnyeinek kihasználása érdekében érdemes közösen megvitatni azokat a kérdéseket, amelyekkel a hatóságok a mindennapi munka során szembesülnek – tette hozzá.

 

Csiszár Pál, az Európai Unió Bizottsága versenypolitikai főigazgatóságának igazgatója beszédében kifejtette, hogy európai szinten szükséges a verseny szabályozása, a versenyjog érvényesítése során pedig gondoskodni kell arról, hogy a vállalkozások figyelembe vegyék a társadalom és a fogyasztók érdekeit. A versenyszabályok segítenek a versenykorlát lebontásában, az egységes piac működésében.

 

Kiemelte, hogy a versenyalapú gazdaságok nem működhetnek a nemzeti versenyhatóságok nélkül.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!