Nem lesz Mária-Terézia szobra nem kaphat helyet Pozsony belvárosában, a Hviezdoslav téren. így döntöttek a Pozsony városi képviselői. Határozatukat azzal indokolták, hogy egy ilyen szobor nem tartozik a városközponthoz.

 

Mária-Terézia magyar királynő bronzszobrát a városközpontba kellett volna elhelyezni, ezt azonban a városi honatyák megtorpedóztak. Jelenleg a szobor Duna partján, egy multifunkciós épület mellé száműzték.

 

A szobor Fadrusz János 1890-es években átadott, márványból készült alkotásának kicsinyített mása. Az eredeti a Koronázási dombon (ma Ľudovít Štúr tér) állt, és a csehszlovák légiósok pusztították 1921-ben. Hogy miért?  A Pozsonyikifli.sk porták a következőképp fogalmazta meg a választ:

 

 hirdetes_810x300  

A szobornak azért kellett eltűnnie, mert az újonnan megalakult csehszlovák állam hívei szerint a magyar államhatalmat jelképezte. Helyére természetesen olyan emlékműnek kellett kerülnie, amely az új állam előtt tiszteleg. Erre viszont várni kellett tizenhét évet. 1938-ban ugyanezen a helyen felavatták az 1919-ban repülőgép -balesetben elhunyt szlovák politikus, Milan Rastislav Štefánik 7 és fél méteres bronzszobrát. Mellé egy oszlop került egy 4 méteres oroszlánnal, amely a csehszlovák címert tartotta.

 

Ma az egykori Mária-Terézia szoborcsoport helyén Štúr szoborcsoportja áll.

 

Az elpusztított szobor kicsinyített, bronzból készített mását Martina Zimanová művész alkotta meg, ám ez méreteiben jóval elmarad az eredetitől. A Duna-parton állították ki, de csak arra az időre, míg lezajlik a szobor városközpontban történő elhelyezésére indított aláírásgyűjtés. Végülg évekre itt rekedt, és a legújabb fejlemények szerint itt is marad még egy ideig.

 

Branislav Kaliský, a Nyílt frakció tagja azzal indokolta a döntést, hogy a szobor túl kicsi, ezért nem való a Hviezdoslav térre, ami Szlovákia legnagyobb tere – mert az lealacsonyító lenne. Ha nem egyeznek meg az elhelyezéséről a városik képviselők, a szobor magánterületre kerül.

 

körkép.sk , TA3.com

Nyitókép: bratislava24.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!