A Peter Pellegrini kormányának programnyilatkozatáról szóló vita akár éjjelig is eltarthat. A parlament képviselői errő hétfőn azután döntöttek, miután elfogadták Juraj Blanár (Smer-SD) javaslatát arról, hogy a vita addig tartson, amíg ki nem merítették a programpontokat.

 

A tárgyalások általában 19.00 órakor szoktak befejeződni. A vitában való felszólalást még 20 képviselő kétrelmezte írásban. Minden felszólalás maximum 20 percig tarthat. Ezután a képviselők még lehetőséget kapnak arra, hogy szóban is felszólalásra jelentkezzenek. Egy ilyen felszólalásra mindenki 10 percet kap.

 

A vita után kerül sor a szavazásra. A kormánynak feltehetőleg bizalmat szavaznak, hiszen a koalíció elegendő szavazattal rendelkezik a parlamentben. Ezzel ellentétben az ellenzék elutasítja az új kormányt és annak programnyilatkozatát.

 

 hirdetes_810x300  

A tárgyalást mindeközben tüntetés kísérte a parlament épülete előtt. Ľubomír Galko (SaS) azt javasolta, hogy a képviselők egy csoportja álljon ki a tüntetők elé, ám a javaslatát nem fogadták el.

A tárgyalás eredményeként a parlamentnek jóvá kellene hagynia a kormányprogramot, illetőleg bizalmat kellene szavaznia a kormánynak.

 

 

Teraz.sk

Nyitókép: TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!