A kontinensen sokan csak rituáléiban, és nem „szívükkel és lelkükkel” élik meg a vallást, mely elsősorban Dél-Amerikában, Észak-Amerika egyes részein, Ausztráliában és Afrikában erős – mondta a katolikus egyházfő a La Repubblica című olasz napilapban nagycsütörtökön megjelent interjújában.

Európának politikailag és morálisan is erősödnie kell” – mondta. Figyelmeztetett az Európában élő szegényekre és a migránsokra, akikkel törődni kell. Afrika is segítségre szorul, nagy a szenvedés a kontinensen – fogalmazott. „Innen hurcolták el a rabszolgák tömegeit, fájdalommal megterhelten” – emlékeztetett.

 

Ferenc pápa szerint napjainkban különösen fontos a nevelés. „A fiatalok dolgozni akarnak, a munka azonban önmagában nem elegendő” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy ugyanilyen fontos „a felebarátaink, a családunk és a városunk iránti szeretet érzésének megteremtése”. „De mindenekelőtt a felebarátok iránti szeretetet hangsúlyozom” – tette hozzá.

 

Az interjúban az 1976 óta működő újság egyik alapítója, Eugenio Scalfari forradalmárként említette a pápát, aki számára „megtiszteltetés”, hogy így jellemzik.

 hirdetes_400x285  

 

MTI

Nyitókép: cbslocal.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!