Még idén befejeződik a Liget Budapest Projekt keretében a komáromi Csillag erőd felújítása és bővítése, a létesítmény 2019 nyarától fogadhatja az első látogatókat – közölte az erőd udvarán emelt új kiállítócsarnok bokrétaünnepségén szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.

 

Krucsainé Herter Anikó elmondta, a hatmilliárd forintos beruházás eredményeként a Csillag erődben és a nagyméretű, új kiállítócsarnokban hétezer négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum gipsz szobormásolatainak gyűjteményét mutatják be.

 

 

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa elmondta, hogy az új intézményben a szobormásolatokból álló kiállítás lehetővé teszi a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását.

 hirdetes_810x300  

 

Az eredetileg sokszor sötét terekben vagy nagy magasságban beépített műalkotások után készült gipszmásolatokat itt közelről, akár körüljárhatóan és szemmagasságból lesz mód tanulmányozni.

 

A gipszgyűjteményt bemutató állandó kiállítás 2019-ben nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. Az új, kibővített komplexumban a XXI. századi igényeknek megfelelően nemcsak a műtárgyak, hanem vetítő- és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kap.

 

Az erődről bővebben:

 

Megkezdődött a komáromi Csillag erőd felújítása

 

 

MTI

Nyitókép: A Csillag Erőd bejárata Komáromban. Az Országgyűlés 2011 novemberében elfogadott, a kulturális örökség védelméről szóló törvénymódosítása értelmében a komáromi erődrendszer is szerepel a történelmi emlékhelyek listáján. MTI Fotó: Beliczay László

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!