Ahogy arról a Körkép.sk-n is beszámoltunk, hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be Imrich Béreš, hogy támogató aláírások gyűjtésébe kezd a 2019-es államfőválasztáson való induláshoz. Kedd este azonban már olyan bejegyzést tett közzé közösségi oldalán, ami szerint megváltoztatja eredeti elképzelését.

 

Az ANO egykori képviselője, és a Prvá stavebná sporiteľňa volt elnöke körül már eleve zavaros volt a légkör. A sajtó még mindig számon tartja azt a 2003-as ügyet, mikor Béreš volt felesége bántalmazással vádolta meg őt.

 

Bár Béreš állítja, hogy volt neje később nyilatkozatot is tett arról, hogy nem emelt rá kezet, az ügy még mindig nincs lezárva.

 

 hirdetes_810x300  

Államfőválasztás 2019: Róbert Bezák és Milan Kňažko is támogatja Imrich Béreš indulását

 

Közösségi oldalán családjára hivatkozva lépett el a jelöltségtől.

 

„Én személy szerint kész voltam elviselni bármilyen támadást, de nem számoltam azzal, hogy bántani fogja a hozzám legközelebb állókat. Láttam a könnyeket az édesanyám szemében, a félelmet a legkisebb fiam szemében, az egészségemért való aggódást a partneremen.”

 

fogalmazott a facebook-on megjelent posztjában.

 

Bérešt egyébként Róbert Bezák és Milan Kňažko is támogatták volna – mindketten a támogató aláírásokat gyűjtő petíciós bizottság tagjai voltak.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: reprofoto/dennikn

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!