Idén 48 éve (szerk. megj. 2020-ban 50 éve) annak, hogy április 22-én Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató a Föld megóvása érdekében megmozdulást szervezett, melyet akkoriban 25 millió amerikai támogatott. Mára szinte az egész világ csatlakozott a kezdeményezéshez.

 

A Föld napja programsorozatainak célja, hogy tiltakozó akciókon keresztül a környezetvédelem jelentőségére hívják fel a polgárok figyelmét.

 

Szemét, hulladék és szemét. Használt papírzsebkendő, csokoládépapír, műanyagflakon, elromlott hűtőszekrény, és folytathatnánk. Számtalan esetben ez az elkeserítő látvány fogadja a természetbarátokat, az utcán sétálókat. Gyakran elfeledkezünk arról, hogy környezetünk védelme saját szeretteink egészsége megóvásának is alappillére.

 

 hirdetes_400x285  

A Föld napjának ünneplése Szlovákiában is kiemelt eseménynek számít. Tudatosítanunk kell, hogy Földünk tisztasága, az állatok és növények megvédése közös érdekünk. A település- és egyes szervezetvezetők is erre próbálnak rámutatni az ebből az alkalomból szervezett rendezvényekkel, kezdeményezésekkel.

 

A Föld napja: Kulcsodon az árkokat tisztították a község lakosai

 

Országszerte környezetvédelmi brigádokkal, föld-napi bolhapiaccal és egyéb rendezvényekkel szólítják meg az embereket.

 

Az Európai Unió is foglalkozik az környezetvédelemmel, a világ legszigorúbb előírásainak egyikébe foglalva azt. Külön szakpolitika taglalja az életkörnyezet állapotát, az Unió tagállamaiban élők egészségét életének minőségét, de hozzájárul a gazdálkodás környezettudatos működéséhez is.

 

Földünk épsége, környezetünk tisztasága és természeti kincseink létünk alappillérét képezik. Erre mutatott rá David Brower is a következő mondásában: „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.” Vigyázzunk bolygónkra önmagunk, gyermekeink és szeretteink jövője érdekében.

 

europa.eu/jelesnapok.oszk.hu/wwf.hu/

Nyitókép: keptelenseg.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!