Kim Dzsongun észak-koreai vezető a két Korea történelmi csúcstalálkozóját lezáró nyilatkozatban elkötelezte magát nukleáris programjának felszámolására, a Koreai-félsziget teljes atommentesítésére, illetve mindkét fél határozottan állást foglalt az 1950-53-as koreai háború hivatalos lezárására – a harcok ugyanis csak fegyverszünettel értek véget.

 

A nyilatkozat szerint Phenjan és Szöul berekeszt mindennemű ellenséges magatartást földön, vízen és levegőben. Ennek eredményeképpen például felszámolják a határra telepített dél-koreai propaganda hangosbemondó-rendszerét.

 

A találkozó tele volt szimbolikus jelentőségű gesztusokkal. Csoma Mózes Korea-kutató a magyar köztévé M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a két koreai vezető koreai hagyományos ruházatba öltözött katonák mögött vonult a találkozó helyszínéül szolgáló Béke Háza felé. Ez azt jelképezte, hogy az elmúlt 2000 év közös történelme fontosabb, mint a kettészakítva töltött elmúlt 70 év.

 

 hirdetes_400x285  

 

Körkép.sk, Hirado.hu

Nyitókép: aljazeera.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!