Amennyiben a kommunista vezetés kész bizonyos engedményekre nukleáris programjával és az Egyesült Államokkal más vitás kérdésekkel összefüggésben, úgy a Fehér Ház közlése szerint a történelmi jelentőségű találkozóra Donald Trump és Kim Dzsongun között még májusban sor kerülhet – számolt be a hirado.hu.

 

Trump újságíróknak elmondta azt is, hogy „sok minden történt” az Észak-Koreában fogva tartott amerikai állampolgárok ügyében is. „Nagyon tartalmas megbeszéléseket folytatunk Észak-Koreával, és mostanra már sok minden történt a foglyokkal kapcsolatban. Úgy gondolom, nagyon jó dolgok fognak történni” – hangsúlyozta.

 

A Reuters brit hírügynökség szerint az amerikai kormány olyan jelentéseket vizsgál, miszerint az utóbbi években Észak-Koreában letartóztatott és munkatáborban fogva tartott három amerikait nemrég egy phenjani hotelbe szállítottak. A hírügynökség értékelése szerint egyre növekvő várakozások vannak aziránt, hogy szabadon engedik őket a csúcstalálkozó előtt.

 

 hirdetes_810x300  

Trump az észak-koreai vezetővel a Koreai-félszigeten kialakult feszültség tartós csökkentéséről, valamint a térség atomfegyver mentesítéséről készül tárgyalni. Korábbi nyilatkozataiban az elnök május végi vagy június eleji találkozót emlegetett. Az amerikai elnök akkor úgy fogalmazott, hogy az olyan harmadik államokkal szemben, mint Mongólia vagy Szingapúr, előnyben részesítené a két Korea közötti demarkációs vonalat a találkozó helyszíneként.

 

hirado.hu

Nyitókép: yahoo.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!